Seraphine D'Arten
2017. január 29., vasárnap
2014. június 28., szombat
Békés fények
Az átjátszó torony csúcsán ültem most is, mint az elmúlt két hétben minden este, s csodáltam a várost, melyet sohasem láthattam még. A vibráló holoreklámoktól hemzsegő bűnös várost, ahogy anyám hívta mindig. Valamiért olyan utálatot érzet a felhőkarcolóktól zsúfolt megapolisz iránt, amit sohasem értettem meg. Én ellenben szépnek és titokzatosnak láttam, a lebegő gyorsbüfékkel, a menetrendszinti transztaxikkal, a színes vándorló reklámokkal, amiket rendszeresen tönkrevágtak a madarak. Legalábbis Wess, a szomszéd srác, ezt állította, pedig szerintem még ő sem látott soha madarat, ahogy más sem. Ha engem kérdeznének, szerintem a felszáló gázok tesznik tönkre, amit a város okád ki magából, vagy a savas esső.
Miden éjjel csak ámultam és vég nélkül vágyakoztam, de hiába. A városhatárt nem tudtam átlépni, hála a Vetonának, hogy száradt volna le a keze, mikor a mellkasomra karcolta a helyhezkötő rúnákat. Persze ezt is anyámnak köszönhetem, mint minden szarságot. Most bezzeg állandóan sír, hogy nem vagyok, meg mindenkinek bizonygatja, hogy mennyi mindent megtett értem. Pedig ha tudná, hogy a halálomat is neki köszönhetem...
Alapvetően soha nem hittem, hogy igazak a babonák, amiben a Veton papok hittek míg meg nem halltam, de most már úgy is mindegy. Ja, és miért az ő hibája? Mert görcsösen ragaszkodott ahhoz, hogy hozzam el a legújabb arcsimitó krémjét, amire már vagy fél éve spórolt, és mert rácsipogtak az interfészjére, hogy ha még ma átveszi, akkor ajándék íriszszínezőt adnak. Ő persze nem tudott elszabdulni, hisz állandó online kapcsolatban kellett lennie az ügyfelekkel, és ezt csak az irodából tudta megoldani hiába volt beépített implantátuma, amit kölön kérvényezett, csak így volt gyorsabb és közvetlenebb az elérés, és nem mellékesen húsz évre van munkahelye, vagy inkább húsz évre eladta a lelkét, de most nem ez a lényeg.
Némi huza-vona után beleegyeztem, hogy elmegyek a cuccért. Elhívtam Erint, hogy ne unatkozzak az úton, meg ketten nagyobb biztonságban voltunk, elvileg. A lakókörzetünk hellyel-közzel biztonságosnak volt mondható, mivel itt csak Terránok laktak, akik eléggé fertőzöttek voltak ahhoz, hogy senkinek se kelljenek. Ugyanis előszeretettel vadásztak ilyen környéken a szervkereskedők meg hasonlók, nemigen tudtuk kik is ők valójában csak, hogy eltünik néhány gyerek időnként, mikor ők megjelennek. Enegem valószínüleg senki sem akart soha, mert megértem a tizenhetedik évfordulómat, és mivel már ilyen öreg voltam meg már igen nagy mértékben rongálódott a szervezetem, hála a sok szemétlerakónak a környéken, nemigen kellett senkinek se semmim. Erin is hasonló korú volt, mint én csak neki világosabb rezesebb volt a hajszíne, míg nekem sötétvörös akárcsak a szemem, de a börünk az egyformán sárgán viritott. Szerintem, mi jártunk jobban, Wess mondta, hogy a nyugati partnál a vegygyár robbanása két államot is megfertőzöt. Le is zárták, se ki se be, nem mintha el tudnának vegyülni a zöldes bőrszínükkel.
A lényeg, hogy már hazafelé tartottunk, mikor elkaptak minket. Nem sokat vacakoltak, megkötöztek, bevágtak egy nagyobb autóba, vért vettek, leszkenneltek, leellenőrizték, hogy a személyi chippünk rendben működik, mint általában az ellenőrzésekkor, majd... Erinnél jelzett a gép. Hamis volt a chip. Szegény olyan rémült fejet vágott, és a lehető legroszabbat tette. Menekülni akart. Esélye sem volt. Két feketeruhás fazon erősen a jármű falához vágta majd egy rutinos mozdulattal hasra fektették egy vékony asztalon és leszíjazták. Mozdulni sem tudott. Kiabált, hogy eresszék el de csak azt érte el, hogy bekötötték a száját. Egy készüléket tettek a hátára, közel a nyakához, mire ő felordított, már amennyire tudott. De senkit sem érdekelt, a gép meg folytatta a dolgát. Csipogott, zümmögött, fúvókák jártak fel és le, majd a monitoron megjelent az arcképe egy másik névvel és besorolással. Medien volt. Eddig csak hallottam róluk, de még sosem láttam egyet sem. Őket állítólag kifejezetten tenyésztették, legalábbis ez a pletyka, mert erről sehol sem volt információ, még Wess sem tudott semmit.
Beadtak neki valamit, aztán nem mozdult többé. Én következtem. Minden erőmmel védekeztem, de hatástalan volt. Hasrafordítottak majd egy éles fájdalom hasított a tarkómba de ahogy jött úgy el is múlt. Felültem és néztem őket, de már nem foglalkoztak velem. Elindult a kocsi kifelé a városból a megapolisz felé. Mikor elhagytuk az utolsó házat egy erős rántást éreztem a mellkasomban, ahol az az átkozot rúna lapult, és kiszakadtam a kocsiból. Ott álltam az út közepén és figyeltem, amint hangtalanul elsuhan a jármű Erinnel vagy legalábbis azzal, akit én így ismertem.
Nem igazán értettem mi történt csak mikor megtaláltam a testemet az úton. Néhányan nézegeték, volt aki megrugdosott, hogy mozgok-e még de nemigen foglalkoztak velem. Nemsokára jött egy tisztasági kocsi, beletettek egy dobozba leolvasták a chippemet majd küldtek egy interfészüzenetet a szüleimnek, hogy hova jöjjenek a cuccaimért.
Anyám a legjobban attól volt kiakadva, hogy a krém csomagolása megsérült, míg apám rá nem mutatott a nyilvánvalóra, hogy az utóda halott, ekkor kezdet el anyám engem is siratni, vagy valami olyasmi.
Egyedül Lolán, a húgomon, lehetett észrevenni valami változást, kevesebbet beszélt, inkább a holotábláját nyomogatta. Rajzolt, mint mindig, de most vörös fejű embert, akiből csurog a vér és megfogja egy Veton pap kezét. Megható, de sajnos ki kell ábrandítsam, itt senki és semi nincsen. Azóta sem.
A temetésem tegnap volt. Elástak a ház mögötti alig húsz lépésnyi területen, valahova Mertonék apja, volt falszomszédunk, és Wess nagyszülei fölé, legalábbis erre tippeltem, mert saját helye senkinek sem volt.
Wess tovább maradt, mikor már mindneki elment, és csak nézte a helyet, ahova eltemettek. Furcsa lesz, hogy nem lesz már ő nekem. Nemigazán tudom megmondani, hogy milyen érzés ez, mert akkor sem éreztem még csak hasonlót sem, mikor utódott akartunk. Két éve próbálkoztunk, mint a legtöbb hasonló korú gyerek, mert a doki azt mondta, minél tovább várunk annál kisebb az esélye a sikerre, de nem jött össze. Lehet túl fertőzöttek voltunk hozzá, de ez már sosem fog kiderülni.
Na, ez Ellie Peterson, azaz az én történetem, úgye hogy nem túl izgalmas, persze hiába ragadtam itt, nem nézem a többiekét az övéké is hasonló, akkor meg minek. Ezerszer jobb a megapolisz fényeiben gyönyörködni, talán ott tényleg van élet.
2014. március 16., vasárnap
A Kaszás
Bár a nap már alábukott a hegyek mögött a város pezsgett az
élettől. A bárok, szórakozóhelyek zsúfolásig teltek bulizó
fiatalokkal. Ez volt a tavasz első melegebb hétvégéje és a báli
szezon kezdete.
A felső tizezer látszólag a fiatalságot, szépséget dicsőítendő
rendezett bálokat, valójában a gyerekeiknek rangban és vagyonban
megfelelő párra alkudoztak egymás között. Ilyenkor mindenki
meghívást kapott, aki csak számított, hercegek, bárók, bankárok
és a szemtelenül gazdag üzletemberek. Itt egyedül a pénz és a
befolyás számított, az érzelmek nem. A fiataloknak ez egyben áldás
és átok is volt. Áldás mert sosem ismerték a nélkülözést, de
átok, mert sosem dönthettek a saját életükről.
Az idei év első bálját a Valerio hercegi család adta szerénynek
aligha nevezhető közel száz hálószobás kastélyukban. A
Főherceg, a legidősebb Valerio, aki idén ünnepli a
nyolcvannegyedik születésnapját, dédunokájának fog feleséget
választani. Természetesen már tudja ki lesz az, egy igen vagyonos
bankár lánya, szegény nem egy vonzó teremtés, de rendkívül
gazdag és a családjának kivló kapcsolatai vannak, ami a
legfontosabb a Valerio családnak.
Jared a nyáron tölti be a huszadik életévét így köteles
megnősülni, ahogy elődei is tették generációkon keresztül, de
ő mégis vonakodik. Esténként irigykedve figyelte a póri
embereket, kik kedvük szerint élhettek, választhattak párt
maguknak és megismerhették a szerelem érzését. Sokat
gondolkodott ezen, mikor a városban autózott inkognitóban, de
mindig ugyan oda lyukadt ki: csakis dédapja választása a
legoptimálisabb, mert mit is adhatna neki egy nincstelen.
Egyik este éppen ezen agyalt megint, mikor majdnem elütött egy
lányt a zebrán. Bár fékezett és sikerült is megállnia, de a
lány akkor is elesett. Azonnal kipattant a kocsiból, hogy megnézze
mi történt az autóval és a lánnyal.
-Jól vagy?-kérdezte semleges hangon, mintha csak az időjárás
érdekelné.
-Azt hiszem egyben vagyok-állt fel óvatosan, leporolta magát és
megigazította ruháit, majd a fiú szemébe nézett. Egy szürke
szenvtelen szempár szegeződött rá, amiben egy cseppnyi érzelem
sem volt.
-Akkor minden rendben.
-Igen, azt hiszem-ezt hallva a fiú elindult vissza, hogy beszálljon
és mielőbb eltűnjön.
-Te meg mit csinálsz?-Erre visszafordult, és nem igen értette, mi
nem egyértelmű a lánynak.
-Azt mondtad, hogy jól vagy, ezért én most elmegyek.
-És ha azt mondom, hogy nem vagyok jól.
-Akkor hívok egy mentőt, és...-itt elővette a csekkfüzetét,
hogy írjon egy kisebb összegről egy bizonylatot, ami valószínűleg
a lánynak egy vagyon lesz - tessék - nyújtotta felé a papírt.
-Ez meg mi?
-A kellemetlenségért.
-Pénzt adsz nekem?
-Nem értem, mi a baj, vagy az összeg nem elég?-Erre a kijelentésre
a lány csak döbbenten nézte a fiút. Nem volt egy kimondottan
csinos, amolyan szőke herceg fehér lovon típus, de ennek ellenére
volt benne valami megfoghatatlan, ami vonzotta az ember lányát.
-Nem arról van szó, nekem nem kell a pénzed, csak gondoltam
váltunk pár szót, ha már így összekoccantunk.
-Miért tennék így?
-Mert mondjuk akkor nem hívom a rendőrséget?-Erre a fiú felvonta
a szemöldökét és méregette ellenfelét. Egy durcás, de
elszántan szikrázó zöld szempár nézett vele farkasszemet, az
arc amelyhez tartozott kipirult a heveskedéstől és ez valamit
megmozdított a bensőjében.
-Mégis mit kéne tennem, hogy indulhassak?
-Mondjuk meghívhatnál egy kávéra-erre gyors zakatolásba kezdett
Jared agya, mit is válaszoljon erre, hogy gyorsabban szabadulhason,
de vajon akart-e szadadulni? Az a szempár szinte bilincsbe verte.
-Most sietnem kell, mert elkések egy találkozóról, máskor is jó
lenne?
-Ja, szépen elhajtasz és soha többé nem látlak.
-Ismered a kocsim rendszámát, és ha megadod a számod, felhívlak.
-Hát persze-mondta csalódottan a lány és tudta, hogy ez ennyi
volt, így fájó szívvel ugyan, de megadta a számát, és hagyta,
hogy elhajtson a fiú.
Jared, mikor felhajtott a kastély feljárójára Harry már várta,
ő amolyan mindenes volt. Kiszállt a kocsiból és köszönés
helyet egyből utasításokat osztogatott, ahogy mindig is tette.
-Tüntesd el a kocsit, volt egy kis gondom vele, és ezt a telefont
is-ezzel odadobta neki és már ment is a lakosztálya felé olyan
gyorsan, ami még nem volt feltünő.
Becsukta maga mögött az ajtót és nekidőlt. A szíve úgy vert,
mintha maratont futott volna, a gondolatai meg azóta is a zöld
szempár és annak tulajdonosa körül forgott.
-Mi történik velem?-kérdezte félhangosan az üres szobájától,
de válasz nem érkezett. Tanakodott magában, mit tegyen remegő,
felhevűlt testével, így jobb ötlet híján beállt a hideg zuhany
alá, ahol jó félóráig hűsölt. Mire kijött a komódon várta
egy díszes levél, melyben az esti vacsra menüje és programja volt
feltüntetve, mint általában ha a nagycsalád összejött. Az est
témája természetesen a másnap esti bál és az eljegyzés volt.
Jared egy középszürke klasszikus öltönyt választott egy
halványkék inggel és a megfelelő kiegészítőkkel tette
kifogástalanná a megjelenését.
Mikor megérkezett a szalonba már csak édesanyját és nagynénjét
találta ott. Udvarias meghajlással köszöntötte őket majd
jobbját felajánlotta anyjának, így mentek az ebédlőbe. Mindenki
elfoglalta a megszokott helyét, természetesen dédapjáé volt a
családfő helye, jobbján fia a balján unokája ült míg Jared
vele szemben.
A vacsorát, mint mindig csendben fogyasztották el, hisz
neveletlenség evés közben beszélni. A desszert után azonban
mindenki beszélgetni kezdett, izgatottak voltak a bál miatt, de
leginkább az eljegyzés foglalkoztatta a társaság nő tagjait.
Szinte a legapróbb részletből is kardinális kérdést tudtak
csinálni. A férfiak szintén társalogtak, de őket teljesen más
foglalkoztatta méghozzá Jared beavatása.
A két idősebb Valerio előre ment a könyvtárszobába, Jaredet
apja hívta, hogy tartson velük. Egy titkos ajtón mentek tovább
egy, a fiú által ismeretlen helyre.
-Eljött az idő, hogy mint kiválasztott utódomnak átadjam
tisztségemet,- intézte szavait Jaredhez az öreg – a feladat,
melyet most átveszel családunk évezredes öröksége. A
szolgálatod hatvan évre szól melyet fiad, majd az ő fia is
génjeiben továbbvissz, hogy a következő generáció méltón
vehesse át tőled azt, amit most tőlem megkapsz.
-Megtisztel dédapám, de nem igazán értem ezt-vert hevesen Jared
szíve.
-A családunkat kiválasztották sok ezer évvel ezelőtt, hogy
előkészítsük az Ő érkezését, mikor eljő majd a sötétség
órája. Az a feladatunk, hogy a megfelelő embereket a megfelelő
pozicióba állítsuk, hogy a világ írányítása a mi kezünkben
legyen. De ehhez erő kell, melyet csak is a családunk férfitagjai
képesek továbbadni és elbírni.
-De ez hogy lehetséges, én ezt nem értem. Semmit sem értek-nézett
rá összezavarodva.
-Az erőt a férfi kromoszóma örökíti tovább.
-És ha lányom születik, hisz mind lányként kezdjük.
-Az emberek talán igen, de mi nem.
-Mi?
-Mi nem egyszerű emberek vagyunk, mi a halált és a pusztulás Urát
szolgáljuk.
-Ti mind megörűltetek? Én ebben nem veszek részt!-és már indult
is volna, de lefogták.
-Ez nem így megy.
-Eresszetek el!
-A lány miatt?
-Hogy mi?
-Tüzes egy fajta volt az már biztos.
-Mit csináltál vele?
-Én semmit, te fogsz-ezzel odaállt a fiú elé széttépte drága
ruháját, hogy szabaddá tegye mellkasát. Szíve fölött fordított
pentagrammát vésett bőrébe egy éles késsel majd megvágta saját
tenyerét. Ősi szöveget kántált, hívta a sötét szellemet mely
benne lakott, érezte hogy kitörni vágyik öreg testéből, s kezét
gyorsan szorosan a fiú vérző mellkasára szorította. Vörös fény
izzott fel, ahol összértek s a pokol kénes szaga lengte be a
szobát. Az erő pokoli fájdalommal töltötte be az ifjú testet, s
mikor teljesen birtokba vette azt, az öreg egy fekete gyertya
viaszával zárta le a lüktetve izzó sebet.
A három férfi ezután behozta egy másik szobából a zöldszemű
lányt, kinek szája, keze gúsba volt kötve.
-Ő az utadban áll, megingatott, és amíg él bármikor megteheti.
Őld meg!
Egy könnyű mozdulat volt csupán és az élet elszállt, Jared
lelkének utolsó szikrája még megsiratta a lányt, majd új énje
felülkerekedett rajta. A Kaszás újjászületett.
2013. november 25., hétfő
Trux Béla - Akkon ostroma
Az
első kötet, A
templomos lovag
után nagyon vártam a folytatást, bíztam benne, hogy legalább
olyan jó lesz, s be is váltotta a hozzá fűzött reményeimet.
A történet közvetlenül az első rész
végén folytatódik: Tristan felépült lábsérüléséből, s bár
fizikailag meggyógyul, de a lelkén hatalmas sebek tátonganak.
Megingott a hite mind önmagában, mind a Templomos Rendben.
Mindeközben a városon is nyugtalanság lesz urrá, érzi, hogy
valami változni fog. Kaláun szultán meghalt és fia Al-Asraf
Khalil veszi át a helyét, aki elhatározza, hogy kiűzi a
frandzsokat végleg a Szentföldről.
A csata hosszú felvezetés után ebben a
kötetben bontakozik ki, az író a frandzsok szemszöge mellett a
muszlimokét is igyekszik hitelesen bemutatni úgy, hogy megértsük
szándékaikat és gondolataikat, hogy aztán az európai olvasó
akaratlanul is ''oldalt vált'', s úgy érzi a muszlimoknak van
igazuk. Akkon város vezetőinek viselkedése, a városirányítási
stílusok és a problémamegoldási készségük teljes mértékben
alátámasztja azt a szomorú sejtelmet, hogy nem európai vezetők –
vagy legalábbis annak titulált emberek – kezébe való a város.
Az író több szemszögből mutatja meg
nekünk a történteket: az egyszerű csavargóétól a királyig, s
ez a műnek megadja azt a mélységet, mely által az olvasó jobban
átláthatja a korabeli problémák diverzitását, szemszögenként
a fontossági sorrendeket és a megoldási lehetőségeket.
Tristan karaktere igen nagy változáson megy
keresztül. Apránként kapjuk meg a vele kapcsolatos információkat,
mindig csak annyit, ami az adott helyzetben szükséges. Olykor
előfordul, hogy a véletlen és akaratlanság látszatát keltve
olyan tudás is a szemünk elé tárul, melynek szándékolt közlése
csak jóval később derül ki.
A szereplők személyisége részletgazdag
lett: hús-vér embereket ismerhetünk meg, akiknek érezhetjük
gondjaikat, öröműket, félelmeiket, kétségeiket és reményeiket.
Az új karaktereket, ahogy Tristannal kapcsolatos információk
esetében is, mindig jóval elöbb ismerhetjük meg, mint ahogy a
történet felfedné szerepüket így fokozva kíváncsiságunkat, s
színessé, izgalmassá és lendületessé téve a regényt ezáltal.
A műben jelen van a misztikum is, amiben nem
merül el az író, csak annyira, hogy felcsigázza az olvasó
érdeklődését, s kérdések merüljenek fel benne.
A történetben sok idegen kifejezés
található: például korabeli gépek és eszközök, amire nem ad
magyarázatot vagy leírást. Ezt az író az internetes közösségi
oldalán pótolja, de célszerűbbnek találnám, ha ezt
lábjegyzetben vagy szószedetben tenné meg, gondolván a
számítástechnikát és a 21. századi közösségi médiát
kevésbé előnybe részesítő olvasótáborára. Emellett viszont
kiemelendőnek találom a regény nyelvezetét, mely eredetiségével
és egyediségével sikerült megfognia – jelen olvasó érzete
szerint – a korabeli stílust és nyelvezetet ezzel is korhű
ábrázolást és világképet tárva a lelkes közönség felé.
Mindent összevetve egy igen összetett és
jól kidolgozott történelmi regény, s remélem több hasonló
művel örvendeztett meg minket az író.
2013. augusztus 1., csütörtök
Egy ködös szerelem
A végtelen vásznú valóság csak
ontja magából a színeket, érzéseket, vágyakat. Az elevennek
tűnő néma szobrok a felkelő Napban fürösztik arcukat, míg
lassú léptem alatt az őszi reggel foga csikorog, és várja a
meleg napsugarak engesztelő simogatását. Csendes a park egy
madár sem kedveskedik vidám dallamokkal, csak gubbasztanak borzas
tollaik között mozdulatlan. Ezüst fonalát szövi a pók, mely
fátyolként telepszik a tájra, s rejti el annak valódi arcát.
Harmatgyöngyöt gyűjt egy kósza árny, valóságot lát benne tán,
de észrevesz, s elillan, tovaszáll. Miért menekül, fél tőlem
talán? Lebegek, kúszok a Nap felé, ölelni vágyom őt, de
szerelmünk átkozott. Sugarai cirógatnak, s elvész testem az
érintésébe. Felajánlom magam legyek övé, más senki nem kell.
Puha bársonyos testem pusztul szeretete alatt, míg utolsó
foszlányom, mely egy öreg tölgy tövében reszket, el nem hamvad.
2013. június 27., csütörtök
Szűrreál
Kék vizét semmi sem csúfítja.
Lágyan ring, szellő simogatja,
Felhő nézi, cirógatja.
Légy te az, ami ő nem lehetek,
a szabadság kéklő fellege.
Lásson téged mindenki,
de ne ismerjen senki.
Tudd, amit ők tudnak,
Érezd, amit ők éreznek,
Halld meg szavukat,
s suttogd vissza vágyaikat.
Egy ismeretlen ismerős
kép mögé bújva. Félős.
Utat mutatsz, de sajátod nem leled,
evezz velem, el innen, tengeren.
Szabadon, és elveszetten,
a tükröt kérdem mellettem.
Mutatja arcom, szüntelen,
Könnyel keverve lelkem.
Taszíts a fagyos mélybe,
vagy emelj a tündöklő égbe.
Ringass lágy vizeken, a kéklő
fényben,
vagy temess a földnek sötét
rejtekébe.
Engedj, mennem kell, hív a tenger.
Testvért lát, s nem engem.
Álarcom vizes, s tiszta,
Én, a tükör vagyok, nem a keret
maga.
Címkék:
Skizofrénia,
Testvér,
Tükör,
Vers,
Víz
2013. június 23., vasárnap
Nem minden 'rossz' rossz
Egy esőcsepp zuhant alá
gyorsan a magasból, s talán még látni vélt néhány színes
alakokat egy fura szögletes dobozban, majd egy szempillantással
később szétfröccsent az emberektől hemzsegő járdán. Ennyi
volt csupán az élete, de míg megszületett a magasban s földet ért
leélte az egészet. Ez az egyszerűség csodálattal töltötte el
Mike-ot, és egy kicsit irigylésre is késztette.
- Szia Drágám! -
köszönt be mosolyogva felesége az irodába.
- Szia Szívem! - nézet
rá az elbűvölő nőre az ablak mellől, aki ringó csípővel
közeledett felé, és mivel ez a munkahelye volt így Mike szomorúan
igazított egyet a nadrágján, és némileg lehűtve magát csókkal
üdvözölte szerelmét.
- Na, indulhatunk, vagy
azt szeretnéd ha a fiúk rád várnának?
- Úgysem tudok olyan
későn érkezni, mint Eric – mosolygott Mike. Majd elindultak a
lifthez, közben még pár kollégától elköszönt a hétvégére.
A garázsba érve már érezni lehetett az eső illatát, mely
keserédes emlékeket hozott felszínre benne, de igyekezett ezt nem
kimutatni. Nem szerette ha Layla aggódik érte, persze könnyebb
lenne, ha elmondaná neki mi is történt akkor huszonöt évvel
ezelőtt, de félt, hogy nem hinne neki, és nem akarta elveszíteni
az egyetlen jó dolgot az életében.
Az autó út valahogy a
szokásosnál is hosszabbnak tűnt, talán az eső, vagy csak a
péntek esti csúcs miatt, kitudja. Nem is értette miért mostanra
beszélték meg a szokásos összejövetelüket a fiúkkal, de ha már
így alakult igyekezett jó pofát vágni hozzá. Eddig mindig
szombaton tartották, akkor mindenki biztosan ráért, persze ezt
Steve-nek megint meg kellett változtatnia, mint mindent, ami neki
nem felelt meg. Nagyon megváltozott, ahogy Eric is, egyszóval
összegezve igazi seggfejek lettek, persze vele nem, mert barátok
voltak egész kicsi koruk óta.
Steve egy óriásvállalat feje volt dollár milliárdokkal a bankszámláján, Eric hasonló
cipőben járt bár kisebb céget vezetett. Mike azonban egy ingatlanfejlessztési
vállalkozás egyik építésze volt, pontosabban egy a tizenhatból,
akik a cégnek dolgoztak. A fiúk nem egyszer felajánlották, hogy
segítenek egy saját vállalkozás elindításában, de Mike jól
érezte magát itt. Feleségét is ennek a munkahelynek köszönheti.
Az a tíz évvel ezelőtti továbbképzés Washingtonban,
felejthetetlen élmény a számára és mind a mai napig minden
percére emlékszik annak, mikor először találkoztak.
- Megérkeztünk –
jegyezte meg csak úgy mellékesen Layla, mintha nem lenne egyértelmű
a két biztonsági kapun való áthaladás ténye.
Mike kikecmergett a
kocsiból, majd mikor felesége segíteni szeretett volna, udvariasan
megköszönte, de egyedül intézte a dolgot. A bejárat akadály
mentesítve volt kimondottan Mike számára, nem mintha olyan sok
időt töltött volna Steve házban. Felhajtotta magát a bejáratig,
ahol meglepetésére Eric jelent meg az ajtóban, még visszafordulva
intett egyet a nőnek majd bement a házba.
- Mi ez a pontosság,
beteg vagy talán? - kérdezte köszönés helyett Mike.
- Egyszer ezt is ki kell
próbálni – vigyorgott jókedvűen, amit valószínűleg a
whisky-nek köszönhetett, ami a kezében volt.
- Hol van Steve?
- Csak holnap érkezik.
- Micsoda? Akkor miért
mára beszéltük meg?
- Ezt majd tőle kérdezd
meg, de addig is megyek megcsapolom méltán híres italkészletét.
Velem tartasz?
- Hát, nem is tudom.
- Jaj ne már, tudod,
hogy utálok egyedül inni. Akkor legalább fogj meg egy poharat és
nézz úgy ki mintha te is osztoznál velem a kulináris
élvezetekben.
- Rendben – állt rá a
dologra, bár sosem értette barátja miért rajong ennyire az
italokért, hisz gyerekkorában gyűlölte az italt főleg, hogy az
apja és anyja is alkoholista volt. De hát változik az ember. Ő
kitudja mitől változott meg, miért lett ősi ellensége mára a
legjobb barátja.
Az idő gyorsabban telt,
mint Mike várta, persze az itallal arányosan, s Eric egyre furcsább
lett. Többször kért bocsánatot Mike-tól, sajnálatát is
kifejezte, de az okáról még hallgatott. Olyan hajnali kettő
magasságában két üveg kivégzett whisky után történt valami.
Eric a teraszajtóban állt és nézte Steve holdfényben játszó
halastavát.
- Tudod, talán így
kellett lennie, mondhatni a sors keze volt benne...
- Asszem ideje lefeküdni
Eric, hosszú volt ez a nap – próbálkozott Mike.
- Még mindig nem
emlékszel ennyi év után sem?
- Mégis mire?- bár
sejtette mire akar kilyukadni Eric de azért megkérdezte.
- Hogy mi történt akkor
huszonöt évvel ezelőtt.
- De tudom, a csatornánál
játszottunk és beszakadt az egyik padló, lezuhantunk, ti
megúsztátok én nem. Eric kár a múlton rágódni, ami megtörtént
az megtörtént. Nem vagy hibás, ahogy Steve sem. Most pedig indulj
lefeküdni, jó? - de mintha meg sem hallotta volna őt, csak állt
és bámult kifelé.
- Emlékszel az
aranyhalra? - ekkor Mike-nak bevillant egy kép. Ő fekszik a gazban
és nem tudja mozgatni a lábát, a fiúk meg a csatornában
piszkálnak valamit, valami sárgás színűt.
- Látom kezd derengeni –
húzta el a száját Eric.
- Mi történt? -
kérdezte zavartan, valahogy eddig ez az emlék még sosem jött elő,
pedig jó pár dokit végig járt.
- Mikor lezuhantunk Steve
és én találtunk egy aranyhalat a csatornában. Azt hittük valaki
megunta és kidobta, de mikor megpiszkáltuk, megszólalt.
- Na, elég én megyek
aludni, te félrebeszélsz – és már indult is ki az ajtón.
- Kívántunk is tőle –
Mike erre megállt és felé nézett -, Steve milliárdos akart
lenni, én csak gazdag.
- És ezt miért mondtad
el? - ment bele a játékba Mike.
- Mert neked még mindig
megvan a kívánságod – nézett bele Mike szemébe Eric, akinek a
tekintete most tisztább volt, mint valaha.
- Persze.
- Szerinted Steve miért
nem mutatta meg soha a tavat neked?
- Mert kerekes székben
vagyok és nincs út.
- És nem tűnt fel hogy
az egész házban tudsz közlekedni, és a kertben is csak oda nem tudsz
lemenni? - ez igaz volt és Mike most először el is gondolkodott
ezen, és a tények magukért beszéltek. Steve és Eric sosem voltak
jó tanulók, vagy kivételesek, mégis egyre feljebb kerültek,
bármi amibe belekezdtek pénzt hozott nekik.
- Ez, hogy lehet? És
miért nem szóltatok róla?
- Hogy hogyan? -tárta
szét a karját Eric – Nem tudom, fogalmam sincs, csak megtörtént.
Steve azt mondta ne szóljuk róla, aztán mikor a kórházban
magadhoz tértél és nem emlékeztél semmire, mi hallgatunk.
- De mért, hisz nekem is
lett volna egy kívánságom.
- Mert Steve tudta hogy
nem helyeselnéd az ilyesfajta előnyhöz jutást. Mert te túl
becsületes vagy - utánozta Steve-et és szinte már őrülten
hadonászott hozzá – de én már nem bírom érted. Huszonöt éve
mást se csinálok csak hazudozom. A munkámhoz nem értek mégis
milliókat keresek vele. Örülnöm kéne neki de nem megy, érted? Mást
se csinálunk egymás előtt csak színészkedünk, régen... -
legyintett egyet a kezével és leroskadt az egyik fotelbe, és a
következő pillanatba már horkolva aludt a részegek nyugalmával.
Talán végre gondtalan lehetett.
Mike lévén egy két
pohár neki is lecsúszott úgy döntött megnézi magának azt a
tavat, hisz Eric azt mondta ő még kívánhat. Lassan elindult a
kerekesszékkel, de felborult vele. Azért sem adta fel, lekúszott a
vizes fűben a tóhoz. De nem látott semmit, csupán a Hold játékát
a víz felszínén, majd egy aranyosan csillogó valami közeledett
felé. A ház felől hangokat hallott, mintha Steve megjött volna és
Eric-kel kiabálna. Mike visszanézett a válla fölött a ház
irányába, és látta, hogy két alak birkózik, az egyik feléje
akar jönni a másik meg nem engedi.
- Neee! - ordította valamelyik.
- Eressz el!
- Talán tényleg igaza
volt Eric-nek? - tűnődött félhangosan Mike. Mikor egy hangos
dörrenést hallott. Lőttek.
- Mi a kívánságod fiú?
- kérdezte a hal, s ettől hirtelen egy gondolata sem volt Mike-nak.
De az idő sürgette, és a füle mellett elsuhanó golyó is
nyomatékot adott a sietségre. Így azt mondta, ami elsőre eszébe
jutott.
- Soha ne találkozzunk
veled! - és erősen behunyta a szemét várva a következő lövést.
Címkék:
Aranyhal,
Eső,
Kerekesszék,
Penna feladat,
Penna Novella,
Tó,
Whisky
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)