 |
-
Kér még egy kört mielőtt hazaindul?
- Nem, köszönöm
Kocsmáros Úr.
- Á, szomszéd, de jó, hogy jött.
- Miért,
kedves szomszéd?
- Mert, én épp most megyek.
- Ugyan már,
korán van. Meghívom egy italra.
- Igazán?
- Igen. Na, ne
sértsen meg, üljön vissza, no.
- Én, megsérteni magát? Távol
álljon tőlem, mint Rozi néném a templomtól. De mondja mire ez a
fene jókedv?
- Képzelje, a feleségem elment.
- Ne mondja. A
múltkor az anyósa, most meg a felesége?
- Ne beszéljen
szamárságokat. Nem halt meg a feleségem, csak elutazott.
- Ááá,
értem. De akkor mitől volt ugyan olyan jókedvű a múltkor, mikor
az anyósa meghalt, mint most?
- Tévedés, nem voltam jókedvű.
-
Pedig elég vidáman iszogatott itt aznap, méghozzá késő
éjjelig.
- Csak megadtam a tiszteletet, és ittam, ahogyan a
halotti tor megkívánta.
- De akkor még el sem temették, előre
ivott a medve bőrére?
- Á, ugyan már, ami vót, az vót.
-
Maga tudja, de miért, és hova utazott a felesége?
- Hévízre.
-
Hévízre? Mégis minek?
- Azt mondta, hogy sok a feszültség
benne, és ott a vízben, el fog párologni.
- Ezért ment oda?
-
Bizony.
- Hát... Ezért kár volt.
- Mán miért volt kár?
-
Tudja kedves szomszéd, azért, mert ugyebár itten van a falu végén
az a szép kis horgásztó, tudja.
- Igen, és?
- Fogta volna
az asszony, kimegyen oda, elkiáltja magát, hogy Hé víz, aztán
beleugrik, és minden feszültsége elmúlt volna.
- Tényleg!
Hogy magának mennyi esze van.
- Tudom én. Nem hiába küldenek
haza a munkából napközben. Olyan jóember a Főnök Úr, mindig
azt mondja, hogy ennyi ésszel inkább menjen haza.
- Jóember,
biza. Még egy kört?
- Ha meg nem sértem vele, akkor nagyon
szívesen.