Békés fények

    Az átjátszó torony csúcsán ültem most is, mint az elmúlt két hétben minden este, s csodáltam a várost, melyet sohasem láthattam még. A vibráló holoreklámoktól hemzsegő bűnös várost, ahogy anyám hívta mindig. Valamiért olyan utálatot érzet a felhőkarcolóktól zsúfolt megapolisz iránt, amit sohasem értettem meg. Én ellenben szépnek és titokzatosnak láttam, a lebegő gyorsbüfékkel, a menetrendszinti transztaxikkal, a színes vándorló reklámokkal, amiket rendszeresen tönkrevágtak a madarak. Legalábbis Wess, a szomszéd srác, ezt állította, pedig szerintem még ő sem látott soha madarat, ahogy más sem. Ha engem kérdeznének, szerintem a felszáló gázok  tesznik tönkre, amit a város okád ki magából, vagy a savas esső.

    Miden éjjel csak ámultam és vég nélkül vágyakoztam, de hiába. A városhatárt nem tudtam átlépni, hála a Vetonának, hogy száradt volna le a keze, mikor a mellkasomra karcolta a helyhezkötő rúnákat. Persze ezt is anyámnak köszönhetem, mint minden szarságot. Most bezzeg állandóan sír, hogy nem vagyok, meg mindenkinek bizonygatja, hogy mennyi mindent megtett értem. Pedig ha tudná, hogy a halálomat is neki köszönhetem...

    Alapvetően soha nem hittem, hogy igazak a babonák, amiben a Veton papok hittek míg meg nem halltam, de most már úgy is mindegy. Ja, és miért az ő hibája? Mert görcsösen ragaszkodott ahhoz, hogy hozzam el a legújabb arcsimitó krémjét, amire már vagy fél éve spórolt, és mert rácsipogtak az interfészjére, hogy ha még ma átveszi, akkor ajándék íriszszínezőt adnak. Ő persze nem tudott elszabdulni, hisz állandó online kapcsolatban kellett lennie az ügyfelekkel, és ezt csak az irodából tudta megoldani hiába volt beépített implantátuma, amit kölön kérvényezett, csak így volt gyorsabb és közvetlenebb az elérés, és nem mellékesen húsz évre van munkahelye, vagy inkább húsz évre eladta a lelkét, de most nem ez a lényeg.

    Némi huza-vona után beleegyeztem, hogy elmegyek a cuccért. Elhívtam Erint, hogy ne unatkozzak az úton, meg ketten nagyobb biztonságban voltunk, elvileg. A lakókörzetünk hellyel-közzel biztonságosnak volt mondható, mivel itt csak Terránok laktak, akik eléggé fertőzöttek voltak ahhoz, hogy senkinek se kelljenek. Ugyanis előszeretettel vadásztak ilyen környéken a szervkereskedők meg hasonlók, nemigen tudtuk kik is ők valójában csak, hogy eltünik néhány gyerek időnként, mikor ők megjelennek. Enegem valószínüleg senki sem akart soha, mert megértem a tizenhetedik évfordulómat, és mivel már ilyen öreg voltam meg már igen nagy mértékben rongálódott a szervezetem, hála a sok szemétlerakónak a környéken, nemigen kellett senkinek se semmim. Erin is hasonló korú volt, mint én csak neki világosabb rezesebb volt a hajszíne, míg nekem sötétvörös akárcsak a szemem, de a börünk az egyformán sárgán viritott. Szerintem, mi jártunk jobban, Wess mondta, hogy a nyugati partnál a vegygyár robbanása két államot is megfertőzöt. Le is zárták, se ki se be, nem mintha el tudnának vegyülni a zöldes bőrszínükkel.

    A lényeg, hogy már hazafelé tartottunk, mikor elkaptak minket. Nem sokat vacakoltak, megkötöztek, bevágtak egy nagyobb autóba, vért vettek, leszkenneltek, leellenőrizték, hogy a személyi chippünk rendben működik, mint általában az ellenőrzésekkor, majd... Erinnél jelzett a gép. Hamis volt a chip. Szegény olyan rémült fejet vágott, és a lehető legroszabbat tette. Menekülni akart. Esélye sem volt. Két feketeruhás fazon erősen a jármű falához vágta majd egy rutinos mozdulattal hasra fektették egy vékony asztalon és leszíjazták. Mozdulni sem tudott. Kiabált, hogy eresszék el de csak azt érte el, hogy bekötötték a száját. Egy készüléket tettek a hátára, közel a nyakához, mire ő felordított, már amennyire tudott. De senkit sem érdekelt, a gép meg folytatta a dolgát. Csipogott, zümmögött, fúvókák jártak fel és le, majd a monitoron megjelent az arcképe egy másik névvel és besorolással. Medien volt. Eddig csak hallottam róluk, de még sosem láttam egyet sem. Őket állítólag kifejezetten tenyésztették, legalábbis ez a pletyka, mert erről sehol sem volt információ, még Wess sem tudott semmit.

    Beadtak neki valamit, aztán nem mozdult többé. Én következtem. Minden erőmmel védekeztem, de hatástalan volt. Hasrafordítottak majd egy éles fájdalom hasított a tarkómba de ahogy jött úgy el is múlt. Felültem és néztem őket, de már nem foglalkoztak velem. Elindult a kocsi kifelé a városból a megapolisz felé. Mikor elhagytuk az utolsó házat egy erős rántást éreztem a mellkasomban, ahol az az átkozot rúna lapult, és kiszakadtam a kocsiból. Ott álltam az út közepén és figyeltem, amint hangtalanul elsuhan a jármű Erinnel vagy legalábbis azzal, akit én így ismertem.

    Nem igazán értettem mi történt csak mikor megtaláltam a testemet az úton. Néhányan nézegeték, volt aki megrugdosott, hogy mozgok-e még de nemigen foglalkoztak velem. Nemsokára jött egy tisztasági kocsi, beletettek egy dobozba leolvasták a chippemet majd küldtek egy interfészüzenetet a szüleimnek, hogy hova jöjjenek a cuccaimért.

    Anyám a legjobban attól volt kiakadva, hogy a krém csomagolása megsérült, míg apám rá nem mutatott a nyilvánvalóra, hogy az utóda halott, ekkor kezdet el anyám engem is siratni, vagy valami olyasmi.

    Egyedül Lolán, a húgomon, lehetett észrevenni valami változást, kevesebbet beszélt, inkább a holotábláját nyomogatta. Rajzolt, mint mindig, de most vörös fejű embert, akiből csurog a vér és megfogja egy Veton pap kezét. Megható, de sajnos ki kell ábrandítsam, itt senki és semi nincsen. Azóta sem.

    A temetésem tegnap volt. Elástak a ház mögötti alig húsz lépésnyi területen, valahova Mertonék apja, volt falszomszédunk, és Wess nagyszülei fölé, legalábbis erre tippeltem, mert saját helye senkinek sem volt.

    Wess tovább maradt, mikor már mindneki elment, és csak nézte a helyet, ahova eltemettek. Furcsa lesz, hogy nem lesz már ő nekem. Nemigazán tudom megmondani, hogy milyen érzés ez, mert akkor sem éreztem még csak hasonlót sem, mikor utódott akartunk. Két éve próbálkoztunk,  mint a legtöbb hasonló korú gyerek, mert a doki azt mondta, minél tovább várunk annál kisebb az esélye a sikerre, de nem jött össze. Lehet túl fertőzöttek voltunk hozzá, de ez már sosem fog kiderülni.

    Na, ez Ellie Peterson, azaz az én történetem, úgye hogy nem túl izgalmas, persze hiába ragadtam itt, nem nézem a többiekét az övéké is hasonló, akkor meg minek. Ezerszer jobb a megapolisz fényeiben gyönyörködni, talán ott tényleg van élet.

A Kaszás

   Bár a nap már alábukott a hegyek mögött a város pezsgett az élettől. A bárok, szórakozóhelyek zsúfolásig teltek bulizó fiatalokkal. Ez volt a tavasz első melegebb hétvégéje és a báli szezon kezdete.

   A felső tizezer látszólag a fiatalságot, szépséget dicsőítendő rendezett bálokat, valójában a gyerekeiknek rangban és vagyonban megfelelő párra alkudoztak egymás között. Ilyenkor mindenki meghívást kapott, aki csak számított, hercegek, bárók, bankárok és a szemtelenül gazdag üzletemberek. Itt egyedül a pénz és a befolyás számított, az érzelmek nem. A fiataloknak ez egyben áldás és átok is volt. Áldás mert sosem ismerték a nélkülözést, de átok, mert sosem dönthettek a saját életükről.

   Az idei év első bálját a Valerio hercegi család adta szerénynek aligha nevezhető közel száz hálószobás kastélyukban. A Főherceg, a legidősebb Valerio, aki idén ünnepli a nyolcvannegyedik születésnapját, dédunokájának fog feleséget választani. Természetesen már tudja ki lesz az, egy igen vagyonos bankár lánya, szegény nem egy vonzó teremtés, de rendkívül gazdag és a családjának kivló kapcsolatai vannak, ami a legfontosabb a Valerio családnak.

   Jared a nyáron tölti be a huszadik életévét így köteles megnősülni, ahogy elődei is tették generációkon keresztül, de ő mégis vonakodik. Esténként irigykedve figyelte a póri embereket, kik kedvük szerint élhettek, választhattak párt maguknak és megismerhették a szerelem érzését. Sokat gondolkodott ezen, mikor a városban autózott inkognitóban, de mindig ugyan oda lyukadt ki: csakis dédapja választása a legoptimálisabb, mert mit is adhatna neki egy nincstelen.

   Egyik este éppen ezen agyalt megint, mikor majdnem elütött egy lányt a zebrán. Bár fékezett és sikerült is megállnia, de a lány akkor is elesett. Azonnal kipattant a kocsiból, hogy megnézze mi történt az autóval és a lánnyal.

-Jól vagy?-kérdezte semleges hangon, mintha csak az időjárás érdekelné.

-Azt hiszem egyben vagyok-állt fel óvatosan, leporolta magát és megigazította ruháit, majd a fiú szemébe nézett. Egy szürke szenvtelen szempár szegeződött rá, amiben egy cseppnyi érzelem sem volt.

-Akkor minden rendben.

-Igen, azt hiszem-ezt hallva a fiú elindult vissza, hogy beszálljon és mielőbb eltűnjön.

-Te meg mit csinálsz?-Erre visszafordult, és nem igen értette, mi nem egyértelmű a lánynak.

-Azt mondtad, hogy jól vagy, ezért én most elmegyek.

-És ha azt mondom, hogy nem vagyok jól.

-Akkor hívok egy mentőt, és...-itt elővette a csekkfüzetét, hogy írjon egy kisebb összegről egy bizonylatot, ami valószínűleg a lánynak egy vagyon lesz - tessék - nyújtotta felé a papírt.

-Ez meg mi?

-A kellemetlenségért.

-Pénzt adsz nekem?

-Nem értem, mi a baj, vagy az összeg nem elég?-Erre a kijelentésre a lány csak döbbenten nézte a fiút. Nem volt egy kimondottan csinos, amolyan szőke herceg fehér lovon típus, de ennek ellenére volt benne valami megfoghatatlan, ami vonzotta az ember lányát.

-Nem arról van szó, nekem nem kell a pénzed, csak gondoltam váltunk pár szót, ha már így összekoccantunk.

-Miért tennék így?

-Mert mondjuk akkor nem hívom a rendőrséget?-Erre a fiú felvonta a szemöldökét és méregette ellenfelét. Egy durcás, de elszántan szikrázó zöld szempár nézett vele farkasszemet, az arc amelyhez tartozott kipirult a heveskedéstől és ez valamit megmozdított a bensőjében.

-Mégis mit kéne tennem, hogy indulhassak?

-Mondjuk meghívhatnál egy kávéra-erre gyors zakatolásba kezdett Jared agya, mit is válaszoljon erre, hogy gyorsabban szabadulhason, de vajon akart-e szadadulni? Az a szempár szinte bilincsbe verte.

-Most sietnem kell, mert elkések egy találkozóról, máskor is jó lenne?

-Ja, szépen elhajtasz és soha többé nem látlak.

-Ismered a kocsim rendszámát, és ha megadod a számod, felhívlak.

-Hát persze-mondta csalódottan a lány és tudta, hogy ez ennyi volt, így fájó szívvel ugyan, de megadta a számát, és hagyta, hogy elhajtson a fiú.

   Jared, mikor felhajtott a kastély feljárójára Harry már várta, ő amolyan mindenes volt. Kiszállt a kocsiból és köszönés helyet egyből utasításokat osztogatott, ahogy mindig is tette.

-Tüntesd el a kocsit, volt egy kis gondom vele, és ezt a telefont is-ezzel odadobta neki és már ment is a lakosztálya felé olyan gyorsan, ami még nem volt feltünő.

   Becsukta maga mögött az ajtót és nekidőlt. A szíve úgy vert, mintha maratont futott volna, a gondolatai meg azóta is a zöld szempár és annak tulajdonosa körül forgott.

-Mi történik velem?-kérdezte félhangosan az üres szobájától, de válasz nem érkezett. Tanakodott magában, mit tegyen remegő, felhevűlt testével, így jobb ötlet híján beállt a hideg zuhany alá, ahol jó félóráig hűsölt. Mire kijött a komódon várta egy díszes levél, melyben az esti vacsra menüje és programja volt feltüntetve, mint általában ha a nagycsalád összejött. Az est témája természetesen a másnap esti bál és az eljegyzés volt. Jared egy középszürke klasszikus öltönyt választott egy halványkék inggel és a megfelelő kiegészítőkkel tette kifogástalanná a megjelenését.

   Mikor megérkezett a szalonba már csak édesanyját és nagynénjét találta ott. Udvarias meghajlással köszöntötte őket majd jobbját felajánlotta anyjának, így mentek az ebédlőbe. Mindenki elfoglalta a megszokott helyét, természetesen dédapjáé volt a családfő helye, jobbján fia a balján unokája ült míg Jared vele szemben.

   A vacsorát, mint mindig csendben fogyasztották el, hisz neveletlenség evés közben beszélni. A desszert után azonban mindenki beszélgetni kezdett, izgatottak voltak a bál miatt, de leginkább az eljegyzés foglalkoztatta a társaság nő tagjait. Szinte a legapróbb részletből is kardinális kérdést tudtak csinálni. A férfiak szintén társalogtak, de őket teljesen más foglalkoztatta méghozzá Jared beavatása.

A két idősebb Valerio előre ment a könyvtárszobába, Jaredet apja hívta, hogy tartson velük. Egy titkos ajtón mentek tovább egy, a fiú által ismeretlen helyre.

-Eljött az idő, hogy mint kiválasztott utódomnak átadjam tisztségemet,- intézte szavait Jaredhez az öreg – a feladat, melyet most átveszel családunk évezredes öröksége. A szolgálatod hatvan évre szól melyet fiad, majd az ő fia is génjeiben továbbvissz, hogy a következő generáció méltón vehesse át tőled azt, amit most tőlem megkapsz.

-Megtisztel dédapám, de nem igazán értem ezt-vert hevesen Jared szíve.

-A családunkat kiválasztották sok ezer évvel ezelőtt, hogy előkészítsük az Ő érkezését, mikor eljő majd a sötétség órája. Az a feladatunk, hogy a megfelelő embereket a megfelelő pozicióba állítsuk, hogy a világ írányítása a mi kezünkben legyen. De ehhez erő kell, melyet csak is a családunk férfitagjai képesek továbbadni és elbírni.

-De ez hogy lehetséges, én ezt nem értem. Semmit sem értek-nézett rá összezavarodva.

-Az erőt a férfi kromoszóma örökíti tovább.

-És ha lányom születik, hisz mind lányként kezdjük.

-Az emberek talán igen, de mi nem.

-Mi?

-Mi nem egyszerű emberek vagyunk, mi a halált és a pusztulás Urát szolgáljuk.

-Ti mind megörűltetek? Én ebben nem veszek részt!-és már indult is volna, de lefogták.

-Ez nem így megy.

-Eresszetek el!

-A lány miatt?

-Hogy mi?

-Tüzes egy fajta volt az már biztos.

-Mit csináltál vele?

-Én semmit, te fogsz-ezzel odaállt a fiú elé széttépte drága ruháját, hogy szabaddá tegye mellkasát. Szíve fölött fordított pentagrammát vésett bőrébe egy éles késsel majd megvágta saját tenyerét. Ősi szöveget kántált, hívta a sötét szellemet mely benne lakott, érezte hogy kitörni vágyik öreg testéből, s kezét gyorsan szorosan a fiú vérző mellkasára szorította. Vörös fény izzott fel, ahol összértek s a pokol kénes szaga lengte be a szobát. Az erő pokoli fájdalommal töltötte be az ifjú testet, s mikor teljesen birtokba vette azt, az öreg egy fekete gyertya viaszával zárta le a lüktetve izzó sebet.

A három férfi ezután behozta egy másik szobából a zöldszemű lányt, kinek szája, keze gúsba volt kötve.

-Ő az utadban áll, megingatott, és amíg él bármikor megteheti. Őld meg!

  Egy könnyű mozdulat volt csupán és az élet elszállt, Jared lelkének utolsó szikrája még megsiratta a lányt, majd új énje felülkerekedett rajta. A Kaszás újjászületett.