2014. március 16., vasárnap

A Kaszás




   Bár a nap már alábukott a hegyek mögött a város pezsgett az élettől. A bárok, szórakozóhelyek zsúfolásig teltek bulizó fiatalokkal. Ez volt a tavasz első melegebb hétvégéje és a báli szezon kezdete.

   A felső tizezer látszólag a fiatalságot, szépséget dicsőítendő rendezett bálokat, valójában a gyerekeiknek rangban és vagyonban megfelelő párra alkudoztak egymás között. Ilyenkor mindenki meghívást kapott, aki csak számított, hercegek, bárók, bankárok és a szemtelenül gazdag üzletemberek. Itt egyedül a pénz és a befolyás számított, az érzelmek nem. A fiataloknak ez egyben áldás és átok is volt. Áldás mert sosem ismerték a nélkülözést, de átok, mert sosem dönthettek a saját életükről.

   Az idei év első bálját a Valerio hercegi család adta szerénynek aligha nevezhető közel száz hálószobás kastélyukban. A Főherceg, a legidősebb Valerio, aki idén ünnepli a nyolcvannegyedik születésnapját, dédunokájának fog feleséget választani. Természetesen már tudja ki lesz az, egy igen vagyonos bankár lánya, szegény nem egy vonzó teremtés, de rendkívül gazdag és a családjának kivló kapcsolatai vannak, ami a legfontosabb a Valerio családnak.

   Jared a nyáron tölti be a huszadik életévét így köteles megnősülni, ahogy elődei is tették generációkon keresztül, de ő mégis vonakodik. Esténként irigykedve figyelte a póri embereket, kik kedvük szerint élhettek, választhattak párt maguknak és megismerhették a szerelem érzését. Sokat gondolkodott ezen, mikor a városban autózott inkognitóban, de mindig ugyan oda lyukadt ki: csakis dédapja választása a legoptimálisabb, mert mit is adhatna neki egy nincstelen.

   Egyik este éppen ezen agyalt megint, mikor majdnem elütött egy lányt a zebrán. Bár fékezett és sikerült is megállnia, de a lány akkor is elesett. Azonnal kipattant a kocsiból, hogy megnézze mi történt az autóval és a lánnyal.

-Jól vagy?-kérdezte semleges hangon, mintha csak az időjárás érdekelné.

-Azt hiszem egyben vagyok-állt fel óvatosan, leporolta magát és megigazította ruháit, majd a fiú szemébe nézett. Egy szürke szenvtelen szempár szegeződött rá, amiben egy cseppnyi érzelem sem volt.

-Akkor minden rendben.

-Igen, azt hiszem-ezt hallva a fiú elindult vissza, hogy beszálljon és mielőbb eltűnjön.

-Te meg mit csinálsz?-Erre visszafordult, és nem igen értette, mi nem egyértelmű a lánynak.

-Azt mondtad, hogy jól vagy, ezért én most elmegyek.

-És ha azt mondom, hogy nem vagyok jól.

-Akkor hívok egy mentőt, és...-itt elővette a csekkfüzetét, hogy írjon egy kisebb összegről egy bizonylatot, ami valószínűleg a lánynak egy vagyon lesz - tessék - nyújtotta felé a papírt.

-Ez meg mi?

-A kellemetlenségért.

-Pénzt adsz nekem?

-Nem értem, mi a baj, vagy az összeg nem elég?-Erre a kijelentésre a lány csak döbbenten nézte a fiút. Nem volt egy kimondottan csinos, amolyan szőke herceg fehér lovon típus, de ennek ellenére volt benne valami megfoghatatlan, ami vonzotta az ember lányát.

-Nem arról van szó, nekem nem kell a pénzed, csak gondoltam váltunk pár szót, ha már így összekoccantunk.

-Miért tennék így?

-Mert mondjuk akkor nem hívom a rendőrséget?-Erre a fiú felvonta a szemöldökét és méregette ellenfelét. Egy durcás, de elszántan szikrázó zöld szempár nézett vele farkasszemet, az arc amelyhez tartozott kipirult a heveskedéstől és ez valamit megmozdított a bensőjében.

-Mégis mit kéne tennem, hogy indulhassak?

-Mondjuk meghívhatnál egy kávéra-erre gyors zakatolásba kezdett Jared agya, mit is válaszoljon erre, hogy gyorsabban szabadulhason, de vajon akart-e szadadulni? Az a szempár szinte bilincsbe verte.

-Most sietnem kell, mert elkések egy találkozóról, máskor is jó lenne?

-Ja, szépen elhajtasz és soha többé nem látlak.

-Ismered a kocsim rendszámát, és ha megadod a számod, felhívlak.

-Hát persze-mondta csalódottan a lány és tudta, hogy ez ennyi volt, így fájó szívvel ugyan, de megadta a számát, és hagyta, hogy elhajtson a fiú.

   Jared, mikor felhajtott a kastély feljárójára Harry már várta, ő amolyan mindenes volt. Kiszállt a kocsiból és köszönés helyet egyből utasításokat osztogatott, ahogy mindig is tette.

-Tüntesd el a kocsit, volt egy kis gondom vele, és ezt a telefont is-ezzel odadobta neki és már ment is a lakosztálya felé olyan gyorsan, ami még nem volt feltünő.

   Becsukta maga mögött az ajtót és nekidőlt. A szíve úgy vert, mintha maratont futott volna, a gondolatai meg azóta is a zöld szempár és annak tulajdonosa körül forgott.

-Mi történik velem?-kérdezte félhangosan az üres szobájától, de válasz nem érkezett. Tanakodott magában, mit tegyen remegő, felhevűlt testével, így jobb ötlet híján beállt a hideg zuhany alá, ahol jó félóráig hűsölt. Mire kijött a komódon várta egy díszes levél, melyben az esti vacsra menüje és programja volt feltüntetve, mint általában ha a nagycsalád összejött. Az est témája természetesen a másnap esti bál és az eljegyzés volt. Jared egy középszürke klasszikus öltönyt választott egy halványkék inggel és a megfelelő kiegészítőkkel tette kifogástalanná a megjelenését.

   Mikor megérkezett a szalonba már csak édesanyját és nagynénjét találta ott. Udvarias meghajlással köszöntötte őket majd jobbját felajánlotta anyjának, így mentek az ebédlőbe. Mindenki elfoglalta a megszokott helyét, természetesen dédapjáé volt a családfő helye, jobbján fia a balján unokája ült míg Jared vele szemben.

   A vacsorát, mint mindig csendben fogyasztották el, hisz neveletlenség evés közben beszélni. A desszert után azonban mindenki beszélgetni kezdett, izgatottak voltak a bál miatt, de leginkább az eljegyzés foglalkoztatta a társaság nő tagjait. Szinte a legapróbb részletből is kardinális kérdést tudtak csinálni. A férfiak szintén társalogtak, de őket teljesen más foglalkoztatta méghozzá Jared beavatása.
A két idősebb Valerio előre ment a könyvtárszobába, Jaredet apja hívta, hogy tartson velük. Egy titkos ajtón mentek tovább egy, a fiú által ismeretlen helyre.

-Eljött az idő, hogy mint kiválasztott utódomnak átadjam tisztségemet,- intézte szavait Jaredhez az öreg – a feladat, melyet most átveszel családunk évezredes öröksége. A szolgálatod hatvan évre szól melyet fiad, majd az ő fia is génjeiben továbbvissz, hogy a következő generáció méltón vehesse át tőled azt, amit most tőlem megkapsz.

-Megtisztel dédapám, de nem igazán értem ezt-vert hevesen Jared szíve.

-A családunkat kiválasztották sok ezer évvel ezelőtt, hogy előkészítsük az Ő érkezését, mikor eljő majd a sötétség órája. Az a feladatunk, hogy a megfelelő embereket a megfelelő pozicióba állítsuk, hogy a világ írányítása a mi kezünkben legyen. De ehhez erő kell, melyet csak is a családunk férfitagjai képesek továbbadni és elbírni.

-De ez hogy lehetséges, én ezt nem értem. Semmit sem értek-nézett rá összezavarodva.

-Az erőt a férfi kromoszóma örökíti tovább.

-És ha lányom születik, hisz mind lányként kezdjük.

-Az emberek talán igen, de mi nem.

-Mi?

-Mi nem egyszerű emberek vagyunk, mi a halált és a pusztulás Urát szolgáljuk.

-Ti mind megörűltetek? Én ebben nem veszek részt!-és már indult is volna, de lefogták.

-Ez nem így megy.

-Eresszetek el!

-A lány miatt?

-Hogy mi?

-Tüzes egy fajta volt az már biztos.

-Mit csináltál vele?

-Én semmit, te fogsz-ezzel odaállt a fiú elé széttépte drága ruháját, hogy szabaddá tegye mellkasát. Szíve fölött fordított pentagrammát vésett bőrébe egy éles késsel majd megvágta saját tenyerét. Ősi szöveget kántált, hívta a sötét szellemet mely benne lakott, érezte hogy kitörni vágyik öreg testéből, s kezét gyorsan szorosan a fiú vérző mellkasára szorította. Vörös fény izzott fel, ahol összértek s a pokol kénes szaga lengte be a szobát. Az erő pokoli fájdalommal töltötte be az ifjú testet, s mikor teljesen birtokba vette azt, az öreg egy fekete gyertya viaszával zárta le a lüktetve izzó sebet.

A három férfi ezután behozta egy másik szobából a zöldszemű lányt, kinek szája, keze gúsba volt kötve.

-Ő az utadban áll, megingatott, és amíg él bármikor megteheti. Őld meg!

  Egy könnyű mozdulat volt csupán és az élet elszállt, Jared lelkének utolsó szikrája még megsiratta a lányt, majd új énje felülkerekedett rajta. A Kaszás újjászületett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése