Nem minden 'rossz' rossz

    Egy esőcsepp zuhant alá gyorsan a magasból, s talán még látni vélt néhány színes alakokat egy fura szögletes dobozban, majd egy szempillantással később szétfröccsent az emberektől hemzsegő járdán. Ennyi volt csupán az élete, de míg megszületett a magasban s földet ért leélte az egészet. Ez az egyszerűség csodálattal töltötte el Mike-ot, és egy kicsit irigylésre is késztette.

- Szia Drágám! - köszönt be mosolyogva felesége az irodába.

- Szia Szívem! - nézet rá az elbűvölő nőre az ablak mellől, aki ringó csípővel közeledett felé, és mivel ez a munkahelye volt így Mike szomorúan igazított egyet a nadrágján, és némileg lehűtve magát csókkal üdvözölte szerelmét.

- Na, indulhatunk, vagy azt szeretnéd ha a fiúk rád várnának?

- Úgysem tudok olyan későn érkezni, mint Eric – mosolygott Mike. Majd elindultak a lifthez, közben még pár kollégától elköszönt a hétvégére. A garázsba érve már érezni lehetett az eső illatát, mely keserédes emlékeket hozott felszínre benne, de igyekezett ezt nem kimutatni. Nem szerette ha Layla aggódik érte, persze könnyebb lenne, ha elmondaná neki mi is történt akkor huszonöt évvel ezelőtt, de félt, hogy nem hinne neki, és nem akarta elveszíteni az egyetlen jó dolgot az életében.

    Az autó út valahogy a szokásosnál is hosszabbnak tűnt, talán az eső, vagy csak a péntek esti csúcs miatt, kitudja. Nem is értette miért mostanra beszélték meg a szokásos összejövetelüket a fiúkkal, de ha már így alakult igyekezett jó pofát vágni hozzá. Eddig mindig szombaton tartották, akkor mindenki biztosan ráért, persze ezt Steve-nek megint meg kellett változtatnia, mint mindent, ami neki nem felelt meg. Nagyon megváltozott, ahogy Eric is, egyszóval összegezve igazi seggfejek lettek, persze vele nem, mert barátok voltak egész kicsi koruk óta.

   Steve egy óriásvállalat feje volt dollár milliárdokkal a bankszámláján, Eric hasonló cipőben járt bár kisebb céget vezetett. Mike azonban egy ingatlanfejlessztési vállalkozás egyik építésze volt, pontosabban egy a tizenhatból, akik a cégnek dolgoztak. A fiúk nem egyszer felajánlották, hogy segítenek egy saját vállalkozás elindításában, de Mike jól érezte magát itt. Feleségét is ennek a munkahelynek köszönheti. Az a tíz évvel ezelőtti továbbképzés Washingtonban, felejthetetlen élmény a számára és mind a mai napig minden percére emlékszik annak, mikor először találkoztak.

- Megérkeztünk – jegyezte meg csak úgy mellékesen Layla, mintha nem lenne egyértelmű a két biztonsági kapun való áthaladás ténye.

   Mike kikecmergett a kocsiból, majd mikor felesége segíteni szeretett volna, udvariasan megköszönte, de egyedül intézte a dolgot. A bejárat akadály mentesítve volt kimondottan Mike számára, nem mintha olyan sok időt töltött volna Steve házban. Felhajtotta magát a bejáratig, ahol meglepetésére Eric jelent meg az ajtóban, még visszafordulva intett egyet a nőnek majd bement a házba.

- Mi ez a pontosság, beteg vagy talán? - kérdezte köszönés helyett Mike.

- Egyszer ezt is ki kell próbálni – vigyorgott jókedvűen, amit valószínűleg a whisky-nek köszönhetett, ami a kezében volt.

- Hol van Steve?

- Csak holnap érkezik.

- Micsoda? Akkor miért mára beszéltük meg?

- Ezt majd tőle kérdezd meg, de addig is megyek megcsapolom méltán híres italkészletét. Velem tartasz?

- Hát, nem is tudom.

- Jaj ne már, tudod, hogy utálok egyedül inni. Akkor legalább fogj meg egy poharat és nézz úgy ki mintha te is osztoznál velem a kulináris élvezetekben.

- Rendben – állt rá a dologra, bár sosem értette barátja miért rajong ennyire az italokért, hisz gyerekkorában gyűlölte az italt főleg, hogy az apja és anyja is alkoholista volt. De hát változik az ember. Ő kitudja mitől változott meg, miért lett ősi ellensége mára a legjobb barátja.

   Az idő gyorsabban telt, mint Mike várta, persze az itallal arányosan, s Eric egyre furcsább lett. Többször kért bocsánatot Mike-tól, sajnálatát is kifejezte, de az okáról még hallgatott. Olyan hajnali kettő magasságában két üveg kivégzett whisky után történt valami. Eric a teraszajtóban állt és nézte Steve holdfényben játszó halastavát.

- Tudod, talán így kellett lennie, mondhatni a sors keze volt benne...

- Asszem ideje lefeküdni Eric, hosszú volt ez a nap – próbálkozott Mike.

- Még mindig nem emlékszel ennyi év után sem?

- Mégis mire?- bár sejtette mire akar kilyukadni Eric de azért megkérdezte.

- Hogy mi történt akkor huszonöt évvel ezelőtt.

- De tudom, a csatornánál játszottunk és beszakadt az egyik padló, lezuhantunk, ti megúsztátok én nem. Eric kár a múlton rágódni, ami megtörtént az megtörtént. Nem vagy hibás, ahogy Steve sem. Most pedig indulj lefeküdni, jó? - de mintha meg sem hallotta volna őt, csak állt és bámult kifelé.

- Emlékszel az aranyhalra? - ekkor Mike-nak bevillant egy kép. Ő fekszik a gazban és nem tudja mozgatni a lábát, a fiúk meg a csatornában piszkálnak valamit, valami sárgás színűt.

- Látom kezd derengeni – húzta el a száját Eric.

- Mi történt? - kérdezte zavartan, valahogy eddig ez az emlék még sosem jött elő, pedig jó pár dokit végig járt.

- Mikor lezuhantunk Steve és én találtunk egy aranyhalat a csatornában. Azt hittük valaki megunta és kidobta, de mikor megpiszkáltuk, megszólalt.

- Na, elég én megyek aludni, te félrebeszélsz – és már indult is ki az ajtón.

- Kívántunk is tőle – Mike erre megállt és felé nézett -, Steve milliárdos akart lenni, én csak gazdag.

- És ezt miért mondtad el? - ment bele a játékba Mike.

- Mert neked még mindig megvan a kívánságod – nézett bele Mike szemébe Eric, akinek a tekintete most tisztább volt, mint valaha.

- Persze.

- Szerinted Steve miért nem mutatta meg soha a tavat neked?

- Mert kerekes székben vagyok és nincs út.

- És nem tűnt fel hogy az egész házban tudsz közlekedni, és a kertben is csak oda nem tudsz lemenni? - ez igaz volt és Mike most először el is gondolkodott ezen, és a tények magukért beszéltek. Steve és Eric sosem voltak jó tanulók, vagy kivételesek, mégis egyre feljebb kerültek, bármi amibe belekezdtek pénzt hozott nekik.

- Ez, hogy lehet? És miért nem szóltatok róla?

- Hogy hogyan? -tárta szét a karját Eric – Nem tudom, fogalmam sincs, csak megtörtént. Steve azt mondta ne szóljuk róla, aztán mikor a kórházban magadhoz tértél és nem emlékeztél semmire, mi hallgatunk.

- De mért, hisz nekem is lett volna egy kívánságom.

- Mert Steve tudta hogy nem helyeselnéd az ilyesfajta előnyhöz jutást. Mert te túl becsületes vagy - utánozta Steve-et és szinte már őrülten hadonászott hozzá – de én már nem bírom érted. Huszonöt éve mást se csinálok csak hazudozom. A munkámhoz nem értek mégis milliókat keresek vele. Örülnöm kéne neki de nem megy, érted? Mást se csinálunk egymás előtt csak színészkedünk, régen... - legyintett egyet a kezével és leroskadt az egyik fotelbe, és a következő pillanatba már horkolva aludt a részegek nyugalmával. Talán végre gondtalan lehetett.

   Mike lévén egy két pohár neki is lecsúszott úgy döntött megnézi magának azt a tavat, hisz Eric azt mondta ő még kívánhat. Lassan elindult a kerekesszékkel, de felborult vele. Azért sem adta fel, lekúszott a vizes fűben a tóhoz. De nem látott semmit, csupán a Hold játékát a víz felszínén, majd egy aranyosan csillogó valami közeledett felé. A ház felől hangokat hallott, mintha Steve megjött volna és Eric-kel kiabálna. Mike visszanézett a válla fölött a ház irányába, és látta, hogy két alak birkózik, az egyik feléje akar jönni a másik meg nem engedi.

- Neee! - ordította valamelyik.

- Eressz el!

- Talán tényleg igaza volt Eric-nek? - tűnődött félhangosan Mike. Mikor egy hangos dörrenést hallott. Lőttek.

- Mi a kívánságod fiú? - kérdezte a hal, s ettől hirtelen egy gondolata sem volt Mike-nak. De az idő sürgette, és a füle mellett elsuhanó golyó is nyomatékot adott a sietségre. Így azt mondta, ami elsőre eszébe jutott.

- Soha ne találkozzunk veled! - és erősen behunyta a szemét várva a következő lövést.