Igazság

Bűnöm az volt, hogy szerettem.

Az Istent, a Fiút, és a saját lelkem.

Imádkoztam reggel, délben, este,

Az egyház ezt nem szerette.

Kínoztak, és meggyötörtek,

Hazug vallomást követeltek.

Erényemet sokszor megbecstelenítették,

Saját igazukat így istenítették.

Tettüket parancsra cselekedték,

Melyet az Istentől vették.

De ő, soha nem mondott ilyet,

Hogy kínokkal szerezzenek hittet.

Kacagó árnyak gyülekeznek

Máglyát raknak körülöttem.

Kinevetnek, és gyalázkodnak,

Sötét gondolatokat sutyorognak.

Füst száll az égbe, jelezve jöttömet,

Arany lángok ölelték már megkínzott testemet.

Rimánkodtam, és könyörögtem,

Könnyű halálért esedeztem.

Önelégülten néztek, és nem kegyelmeztek,

Figyelték, ahogy testemet elhagyja a lelkem.

Égő fáklyaként világítottam a téren.

Ennyi volt! Bevégeztem.