Illúzió csupán

Lassan nyúló nappalok,

Melegséget adó otthonok.

Utcán kóborló fáradt lelkek,

Itt vagyok! Ide gyertek.

Lássátok magányom óráit,

s Téged vágyó álmaim.

Sajgó szívem vergődő ritmusát,

Könnyeim áztató záporát.

Emlékeim kínzó rohamát,

A múltam keretezetlen albumát.

Várjátok elmém borulását.

Kérlek, vigyetek a halálba át!

Fogjátok a kezem a sötét úton,

soha ne eresszetek szabadon.

Eskü bilincse legyen lelkemen,

melynek kulcsa az olthatatlan szerelem.

Zárjatok a magánnyal egy szobába,

a végtelen idő fogságába.

Legyen terem gondolkodni,

hogy a szerelem miért nem lopott holmi.

Éreztem-e én azt valaha igazán,

vagy csak a képzeletem játszott a valóság színpadán?

Miért nem jártam a realitás talaján?

Hisz, a szerelem csalfa illúzió volt csupán.

De valós volt az, csak én nem értettem,

Ezt vétkeztem magam, és szerelmem ellen.

Ideje hát vezekelnem árulásom jutalmát

időtlen időkig kínozva lelkem maradványát.