 |
1.nap
Végre szabad vagyok!
Hihetetlen érzés. Az orvos javasolta, hogy írjak naplót, az
segíteni fog a gyógyulásomban. Persze azt mondtam neki, hogy ez
nem az én műfajom, így ha nem muszáj nem erőltetném. De ez
hazugság volt, szeretek írni, így mindig újraélhetem, azokat a
dolgokat, amit tettem a múltban.
2.nap
Delelőt vásárolni
mentem. Semmi extra, csak egy kis felvágott, kenyér, kávé és
üdítő, mert az alkohol ugye tiltott. Persze magyarázat nincs a
tiltás okáról hacsak, hogy a gyógyszereim hatását kicsit
átértelmezné. Talán kipróbálom, úgyis rég pörögtem egy jót.
Még csak két napja vagyok kint, de máris rosszalkodtam egy kicsit.
Elsétáltam azok mellett a sorok mellet a boltban, ahol nem lett
volna szabad. Meg is éreztem az eredményét. Felszökött az
adrenalinom, Roger is beköszönt, majd itthon, pár óra múlva
jobban lettem. Legközelebb óvatosabbnak kell lennem.
3.nap
Ma nem csináltam semmit,
csak ültem az ágyon és néztem az ablakommal szemközti fát,
ahogy a szél mindenfelé hajlítgatta az ágait. Valahogy ez
teljesen elégnek tűnt, nem éreztem semmit, egyszerűen elvoltam,
mintha csak egy üres tok lennék. Lehet, hogy kétszer vettem be a
gyógyszeremet, ha látom Rogert megkérdezem.
8.nap
Beszéltem ma az
orvossal, elmondtam neki, hogy semmi sem történik velem, így jól
döntöttem mikor nemet mondtam a naplós dologra. Ennek örömére
megint megpróbált rábeszélni. Én meg megígértem neki, hogy
meggondolom, hadd aludjon jól.
Kérdezte, hogy mit
érzek, hogyan érzem magam. Őszintén szólva ordítani tudnék.
És, hogy mit érzek? Dühös vagyok, elegem van, és egyébként sem
érzek semmit, hála azoknak a bivaly erős bogyóknak, amit felírt.
Olyan tompa vagyok, mint egy játékkés. Ez olyan megalázó. Régen
minden érzékszervem csak úgy sziporkázott, mikor emberek között
jártam. Állandóan figyeltem és résen voltam, vártam a kínálkozó
alkalmat, hogy lecsaphassak. De most még az emlékek sem hívnak elő
semmilyen érzelmet. Komolyan mondom, ha ez így megy tovább be
fogok csavarodni. Bárcsak Roger itt lenne megint.
10.nap
Mégis nekiálltam naplót
írni, mármint egy másikat a dokinak, csakhogy végre leszálljon
rólam, ezt meg persze jótékonyan nem kötöm az orrára. Jobb neki
úgy, ha nem tud mindent, még a végén agyon aggódja magát
miattam. Szegény ember.
12.nap
Tegnap elmentem vásárolni
megint, elvégre enni csak kell. Aztán tettem megint egy kitérőt,
és igyekeztem figyelni az érzéseimre, ahogy próbálták tanítani
nekem odabent. A sorba még nem mentem be, csak fél szemmel
fixíroztam a polcokon sorakozó játékokat. Fél perc, talán
ennyit sem bírtam, máris remegés futott át rajtam, persze amilyen
mázlis voltam a biztonsági őr egyből kiszúrt magának. Le se
vette a szemét rólam míg ki nem mentem. Elég undok feje volt,
biztos nem volt gyerekszobája.
13.nap
Ma váratlanul betoppant
a dokim két rossz arcú fickóval, és végigkutatták a lakásomat,
hogy betartottam-e minden szabályt. Gyorsan végeztek, lévén alig
van valamim, de amit nem akartam, azt nem is találták meg. Így
kijelenthetem, hogy újból van saját életem is. Ők meg lássák
csak azt az álarcot, amit rám kényszerítenek, hogy viseljek.
14-20.nap
Mivel a takarításon,
meg a néhány holmim jobbról balra és balról jobbra pakolásán
kívül nemigen történt más így nem pocsékoltam feleslegesen a
lapokat és a tintát.
Viszont mindeközben
kigondoltam egy kis rejtekszobát. Teljesen le tudom szeparálni,
ablaki nem lesznek, és még a hangszigetelést is meg lehet oldani
úgy, hogy maradjon bőven hely. Végre lesz hancúr kuckóm, és
Roger is örült az ötletnek :)))
25.nap
Nagyon jó idő volt ma,
így úgy döntöttem kimegyek a parkba, egy kicsit terep szemlézni,
csak hogy szokjam a dolgot. Szerencsére hétvége volt így nagy
volt a nyüzsgés. Családok, párok, vagy csak olyanok akik az időt
élvezték.
Amint beléptem a park
területére minden érzékszervem elkezdett bizseregni, de többre
nem jutott. Azok az átkozott bogyók! De legalább kordában tudtam
tartani az érzéseimet. Mikor hazaértem megdicsértem magam, Roger
is büszke volt rám. Ennek örömére eldöntöttem, hogy elkezdem
csökkenteni a gyógyszeradagomat, és közben gyakorolok a parkban.
Mennyi édes gyerek volt
ott, meg kutyák, csili-vili árusok. Ááá, egyenlőre nem
ábrándozok, csak lépésről lépésre.
40.nap
Rég nem írtam, pedig
sok minden történt. Valahogy nem éreztem késztetést, hogy
leírjam a napjaimat. Roger meghallgat, és ő javasolta, hogy
hagyjak fel az írással, mert még bajt hozhat ránk, de én mégis
leírom. Néha teljesen megrémít, máskor meg olyan kedves.
Elhiszem, hogy nehéz volt neki az elmúlt időszak, de azért
lehetne egy kicsit elnézőbb is velem. A minap is, mikor a
titokszobában tevékenykedtem, rám ripakodott, hogy miért nincs
még készen, meg miért így, meg úgy csinálok valamit. Én meg
megmondtam, hogy odabent így tanították. Na, ekkor nagyon mérges
lett. Meg is vágott egy késsel, amit az asztalon talált. Nem
szereti, ha arról beszélek, ami odabent történt.
A szoba nemsokára
elkészül azért, és már akár be is költözhet a kis lakója,
bár nem tudom, hogy helyes-e. Elvégre ezért kaptam a büntetésemet.
Nem is tudom, de ha Roger megtudja, hogy kételkedem, nagyon mérges
lesz, és az fájni fog nekem. Tudom. Régen is megbüntetett már.
45.nap
Türelem, mindig ezt
hallom tőle, ezt a leckét megtanította, fájdalmas volt de
megtanultam. Roger nem szerette ha hibázom, szigorúan ragaszkodott
a módszereihez, és a precizitáshoz, és ezt meg is követelte.
Minden nap lemegyünk a
parkba és figyelünk, persze nem feltűnően, egy kedves családbarát
könyv mögül, néha egy kis cukorkával felszerelve. Így inkább
kellemes benyomást keltünk, mint ellenszenveset, ez is nagyon
fontos. De én félek, nem akarom már ezt csinálni, de neki hiába
mondom, mintha süket lenne az ilyen szavakra. Érzem, hogy nem
helyes, amit tenni akarunk, de valahol legbelül, mégis vágyom rá.
Pedig megígértem, hogy jó útra térek. Van, hogy egész éjszaka
forgolódok, és nem tudok aludni. Ilyenkor azok a képek gyötörnek,
amik régen történtek, mikor még Roger és én egyenlőek voltunk.
Mindent megosztottunk egymás között, aztán valami elromlott, ő
egyre többet akart, én meg inkább kiszállni belőle. De már
mélyre süllyedtünk. Persze mindenért engem hibáztatott,
állandóan szidott, megalázott, hogy érezzem, megbántottam és
cserbenhagytam őt. De azt mondta megbocsájt, ha megint segítek
neki, és jó társa leszek. Én szeretnék, komolyan, de nem helyes
az, amit tenni akarunk, fájdalmat okozunk vele az embereknek, a
gyerekeknek.
46.nap
Ma megbeszéltük, hogy
tartani tudjuk a szabadulás utáni 50. napra tervezett műveletet.
Rogerrel mindent elterveztünk, még az időjárás is nekünk
kedvez, egész hétre jó időt jósoltak. Már alig várom, hogy
akcióba lendüljünk, és utána jót murizzunk. És nem utolsó
sorban, hogy Ő büszke legyen rám.
49.nap
Félek!!! Mégis mit kéne
tegyek? A rendőrségre nem mehetek, mert biztos, hogy megölne érte,
talán fel kéne hívnom a dokit, talán ő tudna segíteni, és
akkor eltűnne Ő is, örökre. De megint hallom őt, már megint nem
jó neki valami, nem elégedett. Tegnap is megütött, nem is
egyszer. A múlthéten még a kést is belém állította, persze
utána rögtön bocsánatot kért. De tudom, hogy az én hibám, én
bosszantottam fel, megérdemeltem, amit kaptam. De most más, örülten
viselkedik, nem is csak egy kell neki, hanem több, de én nem tudom
megtenni, nem vagyok már rá képes. Segítsen valaki!!!
50.nap
Alig aludtam, egész
éjjel hallottam, hogy ismételgeti a tervet, és fenyeget, hogy ha
nem teszem meg, akkor visszajuttat oda, aminél a halál is jobb.
Talán ez lenne a jó megoldás, meghalni, és akkor ő is békén
hagyna. Vagy őt ölni meg, az is jó lenne, igen az sokkal jobb,
csak... Meghallotta!